Demjén újra!
Demjén Ferenc Kossuth-díjas előadóművész koncertje
Demjén Ferenc Kossuth-díjas előadóművész koncertje
Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2017. szeptember 2. szombat, 20:00
A több, mint fél évszázada tevékenykedő művész számos díjat tudhat magáénak (néhány közülük: Huszka Jenő-díj, EMeRTon-díj, Artisjus-díj, Kossuth-Díj). Az első jelentősebb sikereit a Bergendy zenekar énekes-dalszövegírójaként érte el, s a zenekarral 6 lemezt jelentettek meg 1970 és 1978 között. Ennek az időszaknak a hajnalán született többek között a "Jöjj vissza, vándor" című sláger, mely a mai napig elhangzik koncertjein. Később a V'Moto-Rock együttes frontembereként halmozta a sikereket, velük 7 lemez került kiadásra 1978 és 1987 között. Eközben szóló karrierje is kezdett kibontakozni, melynek során számos szólólemez látott napvilágot, szám szerint 17. Ezen kívül még 4 koncertlemez és 8 válogatáslemez fűződik a nevéhez. Pályafutása során számos fülbemászó sláger született, zenéje generációkon átívelő. Koncertjein a fiatal, a középkörű és az idősebb korosztály egyaránt megtalálható.
Egy nap, három színpad, inspiráló vendégek, fontos kérdések, nagy beszélgetések és sok-sok kapcsolódás. Ez a WMN Fesztivál reggel 10-től este 8-ig. Gyere, tölts velünk egy napot, és légy részese annak az energiának, amit csak akkor lehet átélni, amikor ennyi kíváncsi és nyitott ember találkozik egy helyen. Akik már biztosan velünk lesznek: Bálint Ádám, Bányai Judit, Borbás Marcsi, Básti Juli, Dordzsceren Csingisz, Fajgerné Dudás Andrea, Jakupcsek Gabriella, Kovalcsik Kriszti (Lustalány), Kulka János, Molnár Áron, Orvos-Tóth Noémi, Rainer-Micsinyei Nóra, Soma Mamagésa, Steigervald Krisztián, Székely Kriszta, Szentesi Éva és Szinetár Dóra.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!